Cser-Palkovics András: Becsapták a szurkolókat!

A Fehérvár edzője nem tudott mit mondani a fiatal játékosainak azután, hogy a szurkolók levetették róluk a mezt.

A Fehérvár FC kapusa, Dala Martin kijelentette: szerinte csak és kizárólag ők, játékosok okolhatóak a csapat kiesése miatt az NB I-ből.
A Fehérvár győzelme esetén meghosszabbíthatta volna tagságát a labdarúgó NB I-ben szombaton a Debrecen ellen, ehelyett sima, 3–0-s vereséget szenvedett. A nagymúltú klub búcsúját természetesen senki nem intézte el egy legyintéssel, Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András – akinek bérlete van a Sóstói Stadionba – például arról posztolt, hogy a klub tulajdonosa, Garancsi István becsapta a szurkolókat.
Ezt is ajánljuk a témában
A Fehérvár edzője nem tudott mit mondani a fiatal játékosainak azután, hogy a szurkolók levetették róluk a mezt.
Garancsi ezután egy nyílt levélben ajánlotta fel 1 forintért a városnak a Fehérvár FC-t, de azzal a kitétellel, hogy ő már nem fogja benevezni a csapatot az NB II-be, vagyis a június hatodikai határidőig le kellene folytatni az adás-vételt. Ez persze lehetetlen, vagyis ezzel a fenyegetésével a megszűnés szélére sodorta a profi futballt Székesfehérváron – Cser-Palkovics ezek után zsarolásnak nevezte a klub tulajdonosának feltételét, amivel bedöntheti a futballklubot.
Ezt is ajánljuk a témában
A polgármester szerint a tulajdonos már hetekkel ezelőtt eldöntötte, hogy nem indítja a klubot az NB II-ben.
Persze az újságírók és a közvélemény arra is kíváncsi lett volna, maguk a játékosok hogyan élik meg a kiesést –
de az ominózus mérkőzés után hiába várták egy órán keresztül őket a kollégák az interjúkra kialakított vegyeszónában, nem jelentek meg (és vélhetően az M4 Sportnak sem nyilatkoztak, legalábbis mi nem találtunk videót, csak debreceni játékosokról).
A klub honlapján viszont megszólalt a Fehérvár 21 éves kapusa, Dala Martin, aki azt is elárulta, kit okol a kiesésért.
„Tudom, hogy mérkőzések után általában az adott meccsről kell nyilatkozni, de azt hiszem, a szurkolók most nem arra kíváncsiak, hogy milyen volt a DVSC ellen belülről a találkozó. Felemelő és egyben megható érzés volt az, hogy amikor délután jöttem a stadionba, akkor rengeteg embert, köztük nagyon sok gyereket láttam Vidi-mezben, Vidi-sálban. Jó volt látni azt, hogy egy emberként mozdult meg a város. Azt kívánom, hogy minél több ilyen pillanatot élhessenek át a szurkolók, természetesen Vidi-sikerrel. Éreztük, hogy a szurkolók végig ott álltak mögöttünk ebben a szezonban és ez a mai találkozón is így volt. Csak köszönettel tartozunk a drukkereinknek. Volt egy erős tíz percünk a meccs elején, de aztán hidegzuhanyként ért minket az első debreceni gól, amire nem sikerült jól reagálnunk. Kétségbeesetten ívelgettük előre a labdát, de igazán nagy helyzetet nem tudtunk kialakítani.
Nem szeretnénk senkire sem fogni a kiesést, erről csak mi tehetünk, játékosok. Ebben a klubban nevelkedtem, úgyhogy őszintén mondom, számomra nagyon sokat jelent a Vidi. Sosem hittem, hogy ez a klub valaha kieshet az élvonalból, az pedig nagyon fáj, hogy ennek én is részese voltam. Nem nagyon találom a szavakat, rendkívül szomorú vagyok.
Azt kívánom, hogy minél gyorsabban kerüljön vissza a székesfehérvári futball oda, ahova való, vagyis a legmagasabb osztályba" – nyilatkozta Dala, aki 21 bajnoki mérkőzésen állt a kapuban.
Fotó: MTI/Purger Tamás